"Ahogyan a lótusz a sötét víz mélyén, a fekete iszapban gyökerezik, s onnan növekedik fel, átküzdve magát a homályon, hogy végül a tiszta verőfénybe emelkedjék, ugyanígy ered az emberi élet is a sűrű és sötét anyagból, s ugyanúgy kell felküzdenie magát a homályból a világosságra, a megismerés erejével.”
(Baktay Ervin)
USA-ban és Ausztráliában az 1970-es évek óta elterjedőben van az úgynevezett lótusz szülés. Ezen alternatív szülési mód úttörői a csimpánzok viselkedésének tanulmányozása és szent könyvek utalásai alapján felfigyeltek a méhlepény fontosságára. Rájöttek, hogy azt a gyermek részeként kell kezelni - közös aurával és energiával rendelkeznek. Amellett, hogy a magzat táplálásában játszik szerepet, a gyermek első „valaki más” élménye. Első barátja, aki őt a legjobban ismeri, és akivel kilenc hónapon keresztül megosztotta az anyaméhet. Azt vallják, hogy a legnagyobb ajándék, amit szülő a gyermekének adhat az, hogy biztosítja számára a gyengéd átmenetet az anyaméhben töltött védett, puha, meleg, sötét környezet és az e világi környezet között; időt adva arra, hogy eddigi legjobb barátját – a méhlepényt – új családjának megismerése közben a maga ritmusában, természetes úton engedhesse el. Nem vágják el a köldökzsinórt. A gyermeket, a köldökzsinórt és a méhlepényt egy egészként kezelik, együtt gondozzák mindaddig, amíg a köldökzsinór magától le nem válik. Időt adnak az újszülöttnek, hogy minél kevesebb energiaráfordítással hozzászokjon az anyaméhen kívüli élethez. Ez az időszak az egész család számára az együtt töltött pihenésről, és szerelembe esésről szól, ami alapjaiban megváltoztatja a családtagok kapcsolatát, egymáshoz való viszonyát, és tiszteletét. Apraja-nagyja együtt éli át a csodát. Az újszülött megismeri szüleit, testvéreit, s fokozatosan felváltja magzatkori „táraságát” e világi családja. Az átmenet gyengéd, kíméletes, trauma nélküli.
A szülés e módja egy hívás, hogy térjünk vissza a természet ritmusába, tanúskodjunk a természet rendje mellett. Gyakoroljuk a „nem tenni, hanem lenni” állapotot. Dr. Michel Odent – nemzetközi hírű szülésspecialista – mondta, hogy „Szükségünk van újratanulnunk, milyen tud lenni a szülés, amikor azt nem zavarja meg a kulturális környezet. Szükségünk van egy referencia pontra, melytől meg kéne próbálnunk nem eltérni. A lótusz szülés egy ilyen referencia pont.”
Gondoljunk csak bele, mennyien születtünk elválasztva édesanyánktól - miközben ő el volt bódítva -, ez által megvonva tőlünk az alap szükségleteket – szopás, bőrkontaktus. Talán már kezdjük is érteni szüleinkkel való kapcsolatunk bonyodalmainak eredetét.
Bevezetés a lótusz szülés elméletébe
Egy kislány rongykutyájának sírta el bánatát. Nem ő az egyetlen gyermek, akinek szüksége van valami puhára a megnyugváshoz, elalváshoz, vagy csupán a biztonságérzet megszerzéséhez. Természetes minden kisgyermekes családban, ha elutaznak valahova - de elég csak egy rövid sétára indulni -, hogy a kicsi követeli a biztonságot adó rongykutyát, a „puhaságot”, a társát. Csak el ne vegyék tőle, mert az az övé. Elgondolkozott már valami ennek az okán? A gyermekek méhlepényük társaságát helyettesítik a rongykutyához hasonló plüss játékokkal, de akár az élő állatokkal is.
Léteznek terápiák, melyek során újra átélhetjük magzatkorunkat, születésünket, és születésünket követő napokat. Többen beszámolnak arról, hogy a méhlepényben ott volt velük az a puha párna, ami a legfontosabb dolog volt számukra. Az életük. A legjobb barátjuk. Az első „valaki más” élményük. Aki legjobban ismerte őket. Akivel együtt indult az életük. Aki mellett nem voltak egyedül. - Ultrahang felvételeken látható, amint a magzat nyalogatja a méhlepényt, és fejét nekitámasztja. - De megszülettek, és ezt a barátot elvették tőlük. Vele akartak még maradni, kérésüket viszont senki nem értette – pedig ők hangot adtak neki. Haragot, dühöt, gyűlöletet éreztek az értetlenek iránt, s egyben fájdalmat a szétválasztáskor. Ez a barát a méhlepény, melyhez a magzatot szoros kapcsolat fűzi. Születéskor azonban köldökzsinóron keresztüli fizikai kapcsolatukat egy nyisszantással megszüntetik. Valaki megkérdezte már az éppen világra jött gyermeket, hogy ő mit szeretne? Vagy túlságosan kicsinek véljük őket ilyen horderejű kérdések megválaszolásához? Esetleg azt gondoljuk, nekik nincs is akaratuk? Már hogy ne lenne! Az is az ő akaratuk volt, hogy megszülessenek. Csak sajnos a fogadtatásra nem készültek fel. Nem készült fel arra, hogy süketek és vakok várnak rájuk a kijáratnál.
Az újszülöttek elkezdenek sírni, amint valaki idegen hozzányúl köldökzsinórjukhoz vagy elvágja azt. Szülésekről készült videó felvételeken láthatjuk, hogy a köldökzsinór elvágásával pontosan egybeesik az újszülött érzelmi vagy fizikai fájdalma. Dr. Sarah Buckley – ausztrál családorvos, a lótusz szülés egyik fő támogatója - szerint a késleltetett köldökzsinór elvágáskor ez a trauma szintén megfigyelhető. Ő ezzel magyarázza a köldökzsinór természetes úton való leszáradásának megvárását.
Shivam Rachana „Lotus Birth” című könyvében néhány témájában ide illő történetet ír le:
Egy 3 éves kisfiú átment a 2,5 éves szomszéd kislányhoz reggel, miután annak kistestvére megszületett. A kislány szaladt, üdvözölte barátját, majd kézen fogta, hogy mutasson neki valamit. Feltételezzük, hogy megmutatta most érkezett kistestvérét. De nem. A kistestvér helyett ahhoz az edényhez mentek, melyben a méhlepény volt elhelyezve. Kéz a kézben álltak szótlanul, s szinte eggyé olvadva a méhlepénnyel nézték azt. Miért tették ezt? Nyilvánvalóan jelentése volt számukra.
Otthonszülések során készített fotókat tettek le gyermekek elé. Mondták nekik, hogy mindenki választhat egy képet, amit szeretne megkapni – azt a képet lemásolják nekik. A gyerekek nem azok közül a képek közül válogattak, melyekre mi felnőttek mondanánk, hogy „jaj de édes kisbaba”, hanem azok közül, melyeket mi bizonyára gyorsan ellapoznánk, mondván „de gusztustalan”. Igen. Minden gyermek méhlepényt ábrázoló képet kért. Nem különös, hogy a gyermekek ösztönösen vonzódnak a méhlepényhez?
Szülés után 1,5 órán keresztül az anya hasán feküdt az újszülött, még egységben méhlepényével. A család ugyanis elhatározta, hogy kicsit vár a köldökzsinór elvágásával. Aztán felvetődött a kérdés, hogy egyáltalán elvágják-e. Megkérdezték az újszülöttet, aki egyértelmű jelzést adott. Többen számolnak be arról, hogy a hangosan kimondott köldökzsinór vágásának ötletére, vagy a kérdésre, hogy készen állnak-e rá, az újszülött jelez. Eltolja az ollót, védelmezőn megfogja köldökzsinórját, vagy elfordul. Jeleznek, csak figyelni kell rájuk. Vannak olyan gyermekek is, akiknek nincs ellenvetésük – akik készen állnak a változásra.
Kérdőíves közvélemény kutatás alapján a rutinszüléssel kapcsolatos élményeikről a nők úgy nyilatkoztak, hogy kényelmetlen érzést kelt, kellemetlen, nem emlékeznek rá, ronda, rettentő, nem átélt, elmosódott, borzasztó, katasztrofális, fájdalmas, meglepő, nagyszerű, érzéki. Gyermekeik reakciói a köldökzsinór elvágására reszketés, kiabálás, sikítás, hangos sírás, nyögés, kezek ökölbe szorítása.
A lótusz szülés története
A lótusz szülés, mint alternatív szülés, tudományos elmélkedéseken, meditációkon, valamint India, Kína és Egyiptom ősi tradícióinak misztériumán keresztül fejlődött ki. Rachana „Lotus Birth” című könyvében; a lótusz szülés további támogatói, és követői pedig internetes oldalakon keresztül írják le e szülési mód történetét. Többüket személyes ismeretség köti Clair Lotus Dayhez, aki Jane Goodall “Az ember árnyékában” című könyvét olvasva figyelt fel arra, hogy a csimpánzok a méhlepényhez kapcsolódva hordozzák kölyküket mindaddig, amíg az természetes úton le nem válik. Összefüggést talált e viselkedés, és a majmok szociális, békeszerető természete között. Clair auralátó képessége által orvosként megfigyelte a trauma jelenlétét az emberek testén – legtöbb esetben a köldök területén. Azoknál a gyermekeknél, akik nem traumaként élték meg a születést, az aura egész, és vibráló. Clair összerakta az információkat, melyeken évekig gondolkozott, majd leszűrte a következtetést: a köldökzsinór elvágása okozza a traumát. Több szentírást is olvasott, melyekben említést talált arra vonatkozóan, hogy olyan szent emberek köldökzsinórja sem lett elvágva, mint Buddha és Jézus. Ez egyfajta bizonyosság volt számára a köldökzsinór el nem vágásának helyességéről. Amikor ő maga szült, megbeszélte orvos kollégájával, hogy ne vágják el a köldökzsinórt. Orvosa érdekesnek, és figyelemre méltónak tartotta elméletét, nyitott volt az újra, így Clair méhlepénnyel együtt vitte haza fiúgyermekét, Trimurit. (Történt: San Fracisco, 1974). Clair szülését követően izgatottan kereste fel Jeanine Parvati Bakert, a beavatkozás nélküli szülések aktivistáját. Megjelent ajtajában és olyasmit mondott neki, hogy „A Vének Tanácsa mondta, hogy jöjjek el hozzád és beszéljek neked a lótusz szülésről.” Jeanine ekkor volt várandós ikreivel. Érdeklődését felkeltette a téma, és elhatározta, hogy ezt ő is végigcsinálja. – írja Dr. Sarah Buckley, aki maga is követője Clairnek.
Az ausztrál Shivam Rachana mesélte egyik ismerősének - már említett észrevételét, vagyis - a méhlepény fontosságát a gyermekek számára, amikor felhívták figyelmét Clair által alkalmazott lótusz szülésre. Clairvel való találkozása után – aki akkor már 11 éve alkalmazta a szülés e módját Amerikában – újságokba és internetes oldalakra írt cikkeken keresztül osztotta meg információit. Ausztráliában is egyre többen kezdték követni a példát - az első teljes lótusz szülés 1986-ban Kushna Warszewski, Tika nevű gyermekének születése volt.
Követői között szerte a világon orvosok, bábák, pszichológusok, filozófusok, kutatók is vannak. (Rachana, 2000)
A lótusz szülés ismertebb terjesztői
JEANNINE PARVATI BAKER (1949 - 2005) asana jógázó, meditáló bába, író, költő, és gyógynövénygyűjtő. Nemzetközi aktivistája a beavatkozás nélküli otthonszülésnek, és az újszülöttek megfelelő ellátásának. Korai támogatója a természetes egészség területének. Minden gyermekét gyógyszerek alkalmazása nélkül hozta világra – amiről publikált is. Könyve, a “Prenatal Yoga & Natural Childbirth” (magyarul szülés előtti jóga és természetes szülés) volt az első írás e témában nyugaton, melyet Baba Hari Dass jógitól elsajátított asana jóga tanulmányai közben írt. Megkapta a Parvati nevet. Néhányan kiterjesztették a szülés előtti jóga témát a jóga előnyeire az egészséges terhesség és szülés vonatkozásában. Parvati Baker gyakorolta a spirituális bábaságot, a szülés előtti jógát, valamint megalapította a Higiéniai Főiskolát, és elindította mentorképző programját. Gyógynövényes és bábasági konferenciákon tartott előadást, és az újszülött gyermekek jólétéért dolgozott. Hirdette, hogy a nők úgy szüljenek, ahogy szeretnének. A gyermekszülés egy szent dolog a nő számára, amit a spirituális bába támogatásával segít.
Fotó: Jeannine Parvati Baker
SHIVAM RACHANA a Nemzetközi Spirituális Bábaképző Egyetem alapítója. Az 1970-es évek óta dolgozik oktatóként, és foglalkozik a nők egészségével, különösen a szülés területén. Figyelemmel követi Ausztráliában az otthonszülést. - Ő figyelte meg az első vízben szülést és vezette be a lótusz szülést. Újjászületés és tantra tréner, valamint a „Lotus Birth” (magyarul lótusz szülés), és a „The Tantric Path” (magyarul a tantrikus ösvény) című könyv szerzője.
Fotó: Shivam Rachana
DR. SARAH BUCKLEY 4 gyermekes családorvos Ausztráliában. Shivam Rachanával való kapcsolatának eredménye, hogy otthon szülte gyermekeit – az első kivételével mind lótusz szülött. A „Gentle Birth, Gentle Mothering” (magyarul gyengéd szülés, gyengéd anyaság) című könyv írója – a könyvnek 2 verziója is megjelent.
Fotó: Dr. Sarah Buckley
