„A világ nemcsak fényes és sötét, nem; a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak. (Goethe hitt a démonokban.) A világ nemcsak értelmes és következetes; valahol bujkál a tüneményekben a varázs is. Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez. De nem szabad teljesen megvetni a babonákat, mert ez emberfölötti, illetlen gőg. Inkább csak szelíd gúnnyal kell bánni babonáinkkal, mint aki mosolyog – de kissé fél is.”
(Márai Sándor)
Ikerterhesség esetén az anya nem veszi észre egyik magzatának elhalását – esetleg álmai alapján, vagy kisebb-nagyobb vérzések során -, a túlélő gyermekben viszont nyomot hagy. A 12. hétig elhalt magzat felszívódik a méhlepénybe vagy a testvérbe, az idősebb magzat viszont egy kemény rögként megmarad. Előfordul, hogy szüléskor a méhlepénybe ágyazódott magzat látható, erről az anyának mit sem szólnak. Mindez lényegtelen és mellékes, hiszen mindez kórházi hulladékba kerül. Nyugati kúltúránk tükrében különösen hangzik, hogy számos népcsoport a gyermek részeként tiszteli és kezeli a méhlepényt. Az újszülött testvérének, oltalmazójának tartják, s rituális keretek között búcsúztatják.
Hagyományok a nagyvilágban
Bali az Istenek szigete, ahol minden életeseményt megünnepelnek. Ez alól a gyermekáldás sem kivétel. A házasság előtti szex gyakorlása teljesen elfogadott, természetesen megfelelő diszkréció mellett. Bátorítják is erre a fiatalokat, hangsúlyozva a családi élet fontosságát - mivel fontos tudni, hogy vajon a pár képes-e gyermekáldásra. Amikor a nő állapotos lesz, és ennek jelei megmutatkoznak (3-4. hónap), hozzálátnak az esküvő szervezéséhez. A következő 6 hónapban természetesen kerülik a kérdést, hogy a fogantatás esküvő előtt történt-e. A leendő szülőket felajánlások és szenteltvíz által megtisztítják, az apa pedig megnöveszti haját, és csak akkor vágja le, amikor a megszületett gyermek köldökzsinórja leszáradt. Hiszik, hogy minden gyermeknek van négy testvére, akik a gyermek testében élnek: a magzatvíz, az anyaméh vére, a magzatmáz, és a méhlepény. Ez a négy testvér a gyermeket elkíséri egész élete során. Védelmezik őt, velejárói a mennyország energiájának, és biztosítják számára a jó karmát. Ezért fontos, hogy e testvérek elfogadással legyenek kezelve. A gyermek születésekor a méhlepénynek ünnepséget rendeznek - a méhlepényt először el kell temetni ahhoz, hogy a későbbiekben védőangyalként vigyázzon életben maradt testvérére. Ez a születés napján történik, vagy azt követően, amint lehetséges. Az apa körültekintően megmossa a méhlepényt virágos vízben, és előkészíteni az égetéshez. Egy kókuszdió belsejébe helyezi azt, tesz mellé kínai érméket, és egyéb tárgyakat, melyekről hiszik, hogy befolyásolja a gyermek jövőjét – pl. piros selymet a bátorságért, sárga virágokat (jázmint, hibiszkuszt) a szerencséért, tollat az intelligenciáért, parfümöt a jó illat megtartásáért, és különböző pénzérméket a jólétért. Hiszik, hogy a méhlepény meg nem született ikertestvér(eke)t tartalmazhat, ezért tesznek mellé gyermekruházat tartozékokat is „öltöztetés” céljából, valamint néhány korty anyatejet. Mindezt az apa fehér ruhába csavarja - mely a szív tisztaságát szimbolizálja -, és elégeti lakóházuk előtt, nem messze a gyermek szobájától. Jobb oldalon, ha a gyermek fiú, baloldalon, ha lány. Ha a gyermek megbetegszik, az imahelyről vett földdel dörzsölik be; illetve ha elköltözik otthonról, visz ebből a „szent” földből magával új lakóhelyére. Egy fekete szikladarabot helyeznek az eltemetett méhlepényre és egy pandanusz fát ültetnek fölé, amely védi a gyermeket.[1] Az apa tisztátalan a következő 3 napban, őt egy újabb ceremónia keretén belül tisztítják meg. Bali egyes falvaiban minden családnak van egy speciális fája - méhlepény fa - a falu határában, amelyre az újszülöttek méhlepényét tiszteletteljesen felhelyezik egy kókuszdióban örök emlékül. A köldökzsinórt fűszerekkel együtt pálmafa levelébe helyezik, és a gyermek ágyának végébe teszik. Az ágy fölött egy felajánló tábla van, ahová a felajánlásokat helyezik minden nap, amíg a gyermek el nem veszíti első fogát. A felajánlások Siva fiának, a csecsemők istenének készülnek. A köldökzsinórt később egy nyakláncra helyezik, amit a gyermek visel - ez megvédi az ördög energiáitól és a boszorkányoktól.
Fotó: Szárított köldökzsinór. Készítette: Unfolding Lotus Birth Support
A gyermek már 12 napos, amikor nevet adnak neki. Ekkor lelke már teljesen egészében elfoglalta a testét. Szülést követő 35 napban az anya tisztátalan, így nem léphet a templomba és a konyhába. Valamelyik családtag segíti a konyhai teendőkben. A 35. napon anya és gyermeke kiléphetnek a házból, és egy ceremónia alkalmával megtisztul testük és lelkük. A gyermek számára ekkortól ceremóniák sora következik, az anya pedig részt vehet a falu hétköznapjaiban.
Fotó: Balinéz méhlepényfa. Készítette: Kimberlee Newman-Tyler (2011)[2]
Amikor a gyermek 6 hónapos, egy nagy ünnepség ideje jön el az egész család életében. Megünneplik a gyermek első születésnapját (Balin 1 év az 6 hónap). Az ünnepség során a pap levágja a gyermek haját 5 különböző irányból, eltávolítva ezzel minden előző életből származó szennyeződést. A levágott hajat a folyóba dobják, vagy elégetik. A pap továbbá megáldja a gyermek lábait, hogy gyorsan megtanuljon járni. A gyermek ekkor végre megérintheti a földet – ez idáig tilos volt neki -, vagyis megkezdheti földi életét. Most már érheti napfény reggel 7-8 órától este 6 óráig. Ezután nem mehet ki a házból, mert akkor már sok a rossz energia – így védekeznek attól, hogy e rossz energiák a testet és lelket megtámadják. Ahogy a gyermek idősebb lesz, a születésnapi ceremóniák egyre ritkábbá válnak. De ha a gyermek elköltözik, vagy távol él – akár külföldön -, a szülők megünneplik őt egykori szobájában – mivel energiája ott van.
A balinézeken kívül számos más kultúrákban is megfigyelhető a méhlepény és köldökzsinór különleges szerepe, tisztelete. Shivam Rachana “Lotus Birth” (magyarul Lótusz szülés) című könyvében megemlít néhányat, köztük elfeledett magyarországi és Kalotaszegi hagyományokat is.
A hmongok Délkelet-Ázsiában hiszik, hogy a méhlepény felelős a következő életért, ezért elégetik. A swahili nép eltemeti a köldökzsinórt az alá a ház alá, ahol a gyermek született. A maják elégetik a fiúgyermek kölökzsinórját a csatatéren, hogy bátor harcossá nőjenek fel. Az inkák a köldökzsinórt cumiként használják a beteg gyermeknél – hiszik, hogy gyógyírt tartalmaz. Ausztrál bennszülött törzsek szülést követően búcsúzóul néhány órára a méhlepényt az anya hasára helyezik a gyermekkel együtt.
Minden civilizációnak megvan a maga hite a köldökzsinór misztériumát illetően. A mi nyugati „technikai - orvosi” kultúránkban a köldökzsinór és méhlepény a kórházi hulladékba kerül - rutinszerűen elvágják a köldökzsinórt, amikor az még pumpálja a vért. Európában, Afrikába, és Dél-Amerikában az inkvizíció során a bábákat boszorkánynak kiáltották ki, megölték őket, az információkat pedig megsemmisítették a tradicionális és természetes szülésről, valamint a méhlepény kezeléséről. Néhány történet azonban fennmaradt, zömmel regényeken keresztül. Innét tudjuk, hogy a svédek elégették a méhlepényt. Több kultúrában a méhlepényt visszaadták a földnek. Kalotaszegen a méhlepény fogamzásgátlásban volt használatos - ha a pár nem akart több gyermeket, akkor utolsónak született gyermekük méhlepényét elégették, vízben elkevert hamvát pedig a férj megitta. Magyarországon a bába áttörölte az anya arcát háromszor a méhlepénnyel, mielőtt az harapott volna belőle – ezáltal megelőzve a vérzést a benne levő oxytocin által. A kwakiutl indiánok a lánygyermekek méhlepényét elégették, a fiukét pedig hagyták a madaraknak megenni – hitték, hogy ettől a fiú látnoki képességekre tesz szert. Kínában homeopátiás gyógyászatban használták, és használják ma is. A barren (kínai) nők megették a méhlepényt. Japánban és Koreában megmosták és eltemették ünnepélyes keretek között a XIX.sz-ig. Buddhista országokban hiszik, hogy e csonka test ki van tiltva a Halál Birodalmából, vagyis ha a méhlepény elveszik vagy elpusztul, az anya és a gyermeknek egy része elveszíti halhatatlanságát – ezért a méhlepényt otthon a kertben elégetik. Malajziában a gyermeket és a méhlepényt testvérként kezelik – a bába a méhlepényt megmossa, becsomagolja és elégeti. Szumátra nyugati partján, Mandelingben a méhlepényt megmosták, elégették, vagy a folyóba tették. Az Új-Zélandi maurik elégetik, és ünnepelik. Új-Guinea és Sulawesi között a Babari szigetvilágban a méhlepényt hamuval keverték, és kis kosárba tették. Hét nő – mindegyik kezében egy tőr – kísérte egy kaffir citrom fához, melyre felakasztották azt. Saparoea szigetein a méhlepényt szertartásosan elégették.
Kultúrák, hagyományok, hitek szerint a méhlepénynek különböző neveket adtak. Olyanokat, mint lélek, titkos segítő, testvér, nagyanya, és így tovább.
Hagyományok Magyarországon
Hagyományok Magyarországon
A Magyar Néprajz VII. kötetében - Népszokások, néphit, népi vallásosság – a balinéz hagyományokhoz hasonló érdekességek olvashatunk. Elődeink kiemelkedő szerepet tulajdonítottak a terhesség időszakának, amitől a mágia sem maradt távol. Az anyák önmaguk és magzatuk védelme érdekében mágikus erejű és szentelt tárgyakat viseltek, vagy ágyukba helyezték azokat. Például villámsújtott fa szilánkját, nyírfaág darabját, tömjént, fokhagymát. Számos vidéken a terhesség ideje alatt heti négy alkalommal böjtöt tartottak a szülő nők védőszentjei tiszteletére. A terhes nő tisztátalannak számított, akárcsak a gyermekágyas vagy a menstruáló nő. Tilos volt főznie, varrnia, palántáznia, befőznie, savanyítania, szemetet kivinnie, söpörnie, tésztát kevernie. Tilos volt dagasztania - nehogy keletlen legyen a kenyér -, tilos volt vizet húznia a kútból – nehogy a kút férges legyen, a víz pedig tisztátlan -, tilos volt kijárnia a házból vagy a portáról – nehogy jégverés érje a határt. Azon már végképp mosolyogtam, amikor azt olvastam, hogy a gyermekágyas nő 6 hétig csak patkós csizmában járhatott. A szülés szerencsés lefolyását is számos mágikus esemény kísérte. Olyanok, mint fiók, ajtó nyitogatása, lakat kizárása, üvegbe belefújás, szentelt amulettek használata, tömjénnel füstölés, a férj általi harang meghúzás, és az anya behintése szenteltvízzel. Tilos volt a szülő nő ágyának a szomszéd felé eső fal mellé helyezése, de tilos volt a beszéd is szülés alatt. Azt tartották, hogy a születendő gyermek nemét, tulajdonságait, életsorsát, szerencséjét már a szülők házasságkötési rítusa befolyásolja. Fontos volt minden, ami a csecsemő életében először történt. Borral mosták le arcát, hogy piros arcú legyen; imakönyvet érintettek hozzá, hogy vallásos legyen; subára fektették, hogy göndör hajú legyen; kezébe pénzdarabot adtak, hogy takarékos vagy gazdag legyen; tűt, kalapácsot és egyéb szerszámokat adtak neki, hogy ezek használatában ügyes legyen. Első fürdetéskor tojást ütöttek a fürdővízbe, hogy a gyermek szép legyen; a lányok fürdővizébe férfigatyát tettek, hogy sok kérője legyen; lúdtollat, hogy „könnyű élete” legyen. Rontáselhárító céllal a fürdővízbe köptek, a pólyakötőbe vagy a pólya alá fokhagymát helyeztek. Gyermekágyas időszakban az anya újszülöttjével lefüggönyözött díszágyban feküdt – jelképezve a tisztátalanságot, de egyúttal védelmet is adott. Másik anyának nem volt szabad a gyermekágyas előtt átnyúlnia vagy ágya szélére ülnie, mert ezzel elvihette az anyatejet. A gyermek életében az egyéves kor jelentette az élet legkockázatosabb időszakaszának végét. Ebben az időszakban a kisgyermeket ha átlépik, nem nő meg; ha tükörbe mutatják megvakul; ha bölcsőjét üresen ringatják, meghal - ha másik gyerek ringatja, kettőjük közül valamelyik meghal. Tilos volt egy éves korig a gyermek haját, és körmét levágni, mert hazug és tolvaj lesz. A Magyar Néprajz továbbá arról is említést tesz, hogy a burkot, méhlepényt, és köldökzsinót mágikus tárgyként kezelték. A köldökzsinórt összecsomózva eltették, és 7 vagy 12 éves korban kioldatták azt a gyerekkel – ha sikerült kioldania, azt mondták ki, hogy valamilyen többlettudása lesz. Burokban születés esetén a megszárítva eltett magzatburkot zsebben vagy más módon hordták védő hatása miatt.
[1] Kertészet tanárom kezdte egyik előadását az egyetemen azzal, hogy régen Magyarországon szokás volt a sírokra fát ültetni. Minden fa más-más jelentőséggel bírt. Később próbáltam részleteket kiszedni belőle, de a téma újdonság erejével hatott rá. Ő ilyent mondott volna? - Igen, igen! Tudni szeretném a részleteket! - Hiába. Végül én meséltem el neki mindazt, amire emlékeztem.
[2] Indiában a tehenek méhlepényét is fára aggatják. Hiszik, hogy tehenük ez által több tejet ad.
